„Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.”
Greg Leroy

Címlap Álláskeresési támogatás tréning
Álláskeresési támogatás tréning  E-mail

Az aktív álláskeresők osztják azt a véleményt, hogy nehéz elvárásainknak, képzettségünknek, készségeinknek megfelelő munkát találni. Ennek legfőbb oka, hogy soha senki nem tanította meg nekünk, hogyan lehetünk ebben sikeresek, kevéssé tudjuk mi az elvárt, hatékony viselkedés, hiszen csak éles helyzetekben van alkalmunk kipróbálni magunkat, amikor már nagy a tét.

Álláskeresési támogatás tréningünk azoknak szól, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek e téren, esetleg úgy érzik, nem képesek megfelelően „eladni” önmagukat a kiválasztás különböző helyzeteiben, és nehezen tudják erősségeiket kiemelni, hangsúlyozni egy-egy interjú vagy értékelő központ (AC) során. Rosszabb esetben még lehetőségük sem nyílt rá, mivel pályázatukra sehonnan nem kaptak visszajelzést.

A tréning eredményeként:

  • Jól szerkesztett, informatív CV-vel, motivációs levéllel vág bele az álláskeresésbe
  • Tisztában lesz erősségeivel, melyeket így jobban előtérbe tud majd állítani
  • Megismeri a nagy cégek által egyre gyakrabban alkalmazott kiválasztási módszert, az AC-t (értékelő központot), és nem éri nagy meglepetés a kiválasztási szituációkban
  • Tudni fogja, mások hogyan látják Önt a szimulált helyzetekben mutatott teljesítménye alapján kapott - visszacsatolások által
  • Tudatosan el tudja majd kerülni a gyakran elkövetett hibákat
  • Tisztában lesz az alapvető álláskeresési tippekkel-trükkökkel
  • Képes lesz a HR-esek fejével gondolkozni, és nem lesz lépéshátrányban velük szemben
  • Áttekintést kap a cégek által gyakran használt teszteket illetően


Csoportosan, de mégis egyénre szabottan foglalkozunk minden résztvevővel. Gyakorlati tanácsokkal, próbainterjú lehetőségével, a megfigyelt erősségek, fejlesztendő területek és hibák visszajelzésével segítünk abban, hogy résztvevőink rutinosabbá váljanak az álláskeresés terén. Az értékelő központot (AC-t) a nagy cégek egyre gyakrabban alkalmazzák a pályázók megismerése érdekében, így tréningünkön ez a kiválasztási mód is kiemelt figyelmet kap. Annak, aki multinacionális vállalathoz nyújtja be pályázatát, nagy valószínűséggel ilyesfajta szituációs feladatokban is meg kell mutatnia a benne rejlő lehetőségeket.

Tematika:

  • Önéletrajz, motivációs- és kísérőlevél
  • Személyes értékeink, erősségek és fejlesztendő területek
  • Tesztek a kiválasztás során
  • Telefonos és személyes interjú
  • Értékelő központ (AC)
  • Az adaptív viselkedés az álláskeresés során és a kiválasztásai folyamat egészét tekintve


A képzés következő időpontja:
kellő számú jelentkező esetén indítjuk a programot. Jelezze részvételi szándékát levélben!